2013.10.07-én, ünnepélyes keretek között prof. Dr. Slavica Dukić Dejanović szerbiai egészségügyi miniszter asszony megnyitotta a felújított bácsfeketehegyi „Dr Márton Sándor” egészségházat.
Az objektum teljes adaptációjára és felszerelésére Kishegyes község 5.628.521 dinárt különített el, ebből a pénzből az épület új tetőszerkezetet kapott, új ablakokat és ajtókat szereltek be, felújították a padlót, a homlokzatot és a szigetelést. Az épület már évek óta nagyon rossz állapotban volt, de ennek a befektetésnek köszönhetően, több mint 4300 bácsfeketehegyi lakos jobb és korszerűbb feltételek mellett kezeltetheti magát.
- Az egészségügyi ellátás nem osztható központi és vidéki részekre, hanem egyforma kell hogy legyen, országunk minden részében. Rendkívül boldoggá tesz, hogy a felújítással az egészségszolgáltatás egy magasabb szintre lett emelve – elmondta prof. Dr. Slavica Dukić Dejanović a rendelő ünnepélyes megnyitója alkalmából.
Marko Rovčanin Kishegyes község polgármestere megköszönte prof. Dr. Slavica Dukić Dejanović miniszter asszonynak, hogy jelenlétével ünnepélyesebbé tette ezt a fontos napot a bácsfeketehegyi lakosok számára és egyúttal bejelentette a további fejlesztéseket Kishegyesen és Szeghegyen.
- Megragadnám az alkalmat, hogy megkérjem a miniszter asszonyt, segítsen nekünk egy új mentőautó beszerzésében a kishegyesi egészségház számára, mert naponta 12 ezer lakost szolgálnak ki és a gépjárműpark amivel rendelkeznek gyakran nem tűnik elégségesnek- tette hozzá Marko Rovčanin.
A megnyitó ceremóniát követően a miniszter asszony koszorút helyezett el a szerb miniszterelnök nevében a Szeghegyen felújított fasizmus áldozatainak emeltetett emlékműnél. Az emlékmű felújításának költségei másfél millió dinárba kerültek amelyet a Munkaügyi, foglalkoztatási és szociális politikai minisztérium, valamint Kishegyes község támogatott.
- Fejet hajtva a fasizmus áldozatai előtt emlékezzünk mindazokra, akik az életüket áldozták azért, hogy mi ma nyugodtan élhessünk a dialógusok és megegyezések idejében. Ez a tárgyalások százada, és mi ezzel küzdünk az országunk jövőjéért. – hangsúlyozta a miniszter asszony.